Mi még szinte el sem kezdtük élvezni a nyarat, de a legnagyobb divatházak már az őszi-téli kollekciókat népszerűsítő kampányképeken dolgoznak, sőt vannak olyanok is, akik már el is készítettél őket, ezzel is sugallva, hogy hiába nyár, de már nem árt elkezdeni gondolkodni azon is, hogyan állítsuk majd össze a következő szezon ruhatárát. Ezekből a kampányképekből szemezgettem és választottam ki néhányat, amit itt megnézhettek.
Louis Vuitton
A Louis Vuitton új kollekcióját népszerűsítő fotókat Steven Meisel készítette olyan modellek közreműködésével mint Daphne Groenvald, Anais Pouliot, Fei Fei Sun vagy Zuzanna Bijoch. A fotók hangulatát egy régi autóbelső és a nem mindennapi kreációk adják meg, feltűnnek a magunkhoz bilincselhető táskák, a lakkbőrből készült kalapok és természetesen az érdekes anyagpárosítású 2011-es őszi/téli kollekció ruhái.
Burberry Prorsum
A divatház nem vitte túlzásba a körítést. Mario Testino letisztult képein a színes szövetkabátok kapták a főszerepet, melyeket Molly Sims, Amber Anderson és Thomas Penfound viselnek. A kollekció kiegészítőiből a kígyóbőrből készült kesztyűk, a Burberry védjegyének számító kockás táskák, amiket idén rojtokkal díszítettek és a szőrme sapkák szerepelnek a fotókon.
Mulberry
A Mulberry képei, olyanok mintha egy mesevilágban készültek volna. Antik hatású tapéta előtt kitömött és túlméretezett állatok társaságában pózol Julia Saner és Tatiana Cotliar Tim Walker fotós kamerájának. Nekem ezek az eddigi kedvenc kampányképeim.
Guess
A márka megmaradt annál, ami eddig bejött: a fekete-fehér retro hangulatú fotóknál. Silviu Tolu és Amber Heard pedig tökéletes modellnek bizonyultak ehhez az elképzeléshez, amit Ellen von Unwerth valósított meg a Guess őszi/téli kollekciójához.
Pringle of Scotland
Walter Pfeiffer által készített fotón Tilda Swinton. Nekem ezekkel a fotókkal semmit sem lehetne eladni, de az csak az én véleményem és azt is kétlem, hogy én lennék a célközönség. A modell ebben a sötét ruhában beleolvad az amúgy is nagyon mord és rideg környezetbe, ez a "bilifrizura" pedig még jobban elviszi az egészet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.